Search toggle

Tízezreket költünk dísznövényekre, de a biztosításukra nem fordítunk kellő figyelmet

2024.07.24.

A hazai otthonok döntő többsége, 82 százaléka rendelkezik kerttel, terasszal vagy erkéllyel. Évente átlagosan több mint 22 ezer forintot költünk a dísznövényekre, a meglévők pótlása pedig közel 60 ezer forintba kerülne – derül ki egy friss országos kutatásból. Az idén márciusban első alkalommal meghirdetett lakásbiztosítási kampány enyhítette az alulbiztosítottságot, a Groupama Biztosító tapasztalatai szerint azonban a növények, kerti bútorok biztosítására még mindig nem fordítunk kellő figyelmet, holott egy váratlanul lecsapó vihar, jégeső ezekben is komoly pusztítást végezhet.

A háztartások döntő többsége, 82 százaléka rendelkezik kerttel, terasszal vagy erkéllyel, melyet a többség dísznövényekkel és kerti bútorokkal tesz otthonosabbá.

Muskátli és rózsa – minden korosztályban ez a legnépszerűbb

Bár a budapestiekre jellemzőbb, hogy ha van is erkélyük, nem tartanak rajta dísznövényt, vagy legfeljebb csak egyfélét, szemben a kerttel vagy terasszal rendelkezőkkel, akik jellemzően ötnél többféle növényt is ültetnek. A dísznövények népszerűségi listáját fej-fej mellett a muskátli és a rózsa vezeti, és ez minden korosztályra igaz. Érdekes azonban, hogy míg a leandert vagy a petúniát az átlaghoz képest kevésbé választják a fiatalok, az 50-es és 60-as korosztály körében már megugrik népszerűsége.

Több tízezer forintot költünk dísznövényekre

A tulajdonosok, bérlők igyekeznek otthonossá tenni szabadban lévő tereiket növényekkel, virágokkal is, amire a Groupama Biztosító megbízásából készített országos reprezentatív kutatás eredménye szerint* átlagosan 22 ezer forintot költenek évente, de a válaszadók 10 százaléka 30 ezer forint feletti összeget áldoz erre a célra. Minél nagyobb a kert, a terasz, minél több benne a növény, annál nagyobb kárt okozhat a szeszélyes időjárás. A kutatás adatai szerint az elpusztult dísznövények pótlása átlagosan 59 ezer forintba kerülne, de a 10 százalékot közelíti azoknak az aránya, akiknek ez 100 ezer forintot meghaladó kiadást jelentene. És akkor még nem beszéltünk az értékes kerti bútorokról.

A kerti bútorokra inkább kötünk biztosítást, mint a növényekre

A kerti garnitúrák értékében nagy a szórás. A kutatás adatai szerint az arányokat tekintve leggyakrabban 100 ezer forint alatti összeget szánnak erre a célra, de a válaszadók ötöde ennél többet, 1 százalékuk pedig egymillió forintnál is magasabb összeget ad ki ezekre a bútorokra. Szobonya László ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy a tulajdonosok is sokat tehetnek az otthonuk falain kívül elhelyezett ingóságaik védelméért.

„Ma már nem számít ritkaságnak, hogy egy minőségi kerti garnitúra érték vetekszik a szobabútorokéval. Egy váratlan vihar, jégeső, komoly anyagi kárt okozhat ezekben a rendszerint szabad ég alatt tárolt ingóságokban, de a dísznövények pótlása is jelentős összegre rúghat ilyen esetben”

– mondja Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.

A lakásbiztosítások nyújtotta védelmet – nagyságrendileg havi 150-300 forintért – nem csak a kerti bútorokra, hanem a dísznövényekre is ki lehet terjeszteni, érdemes ezért ebből a szempontból is átnézni és ellenőrizni meglévő szerződésünket. Az ügyfelek körében évről-évre népszerűbbek is a kertet is védő kiegészítő biztosítások, ám míg a kerti bútorokra minden hatodik szerződő gondol, a kerti dísznövényekre már csak töredékük választ kiegészítő fedezetet.

A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint megéri ilyen kiegészítő biztosítást kötni, hiszen náluk nem ritkák a 100 ezres nagyságrendű kárkifizetések a kerti dísznövények esetében, a kerti bútorok rongálódása esetén pedig a 200 ezer forintot is gyakran meghaladja a kártérítés. Jellemző, hogy leginkább vihar, felhőszakadás vagy jégverés tesz kárt a kerti bútorokban, illetve dísznövényekben.

 

 

*Forrás:
NRC Omnibusz kutatás
A kutatás célcsoportja: 16-75 éves lakosság. Mintanagyság: 1000 fő.  Az adatfelvétel ideje: 2024. június 5-7. Az adatfelvétel módszere: online kérdőíves felmérés többszörösen rétegzett, véletlen mintavétellel az NRC NetPanel, Magyarország legnagyobb kutatási panelje segítségével. Reprezentativitás: a minta reprezentatív a magyar lakosságra nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján.