Search toggle

A téli utazók többsége már nem síelni megy

2023.01.16.

Idén télen a magyarok tizede tervez téli külföldi utat, azonban átalakulóban vannak a magyar lakosság téli utazási szokásai. A síelők kisebbségbe kerültek a városnézőkkel és a hazainál melegebb klímájú úticélokat választókkal szemben. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból* az is kiderült, hogy az utazók egyre fontosabbnak tartják a biztonságot, a többségük arra is figyel, hogy minél több szolgáltatást tartalmazó konstrukciót válasszon, jellemzőn közvetlenül az indulás előtt. Ugyanakkor még mindig 40 százalék körüli azoknak az aránya, akik egyáltalán nem, vagy csak kivételes esetben kötnek utasbiztosítást.

Idén nagyjából minden tizedik válaszadó tervez téli külföldi pihenést. Vannak, akik rendszeresen utaznak ebben az évszakban, de idén erről le kell mondaniuk (arányuk 8 százalék), az esetek harmadában azért, mert erre most nincs elég pénzük, illetve ami van, azt másra költik, de a költségek emelkedése és a forint gyengélkedése is sokakat visszatart. Mások viszont – a kutatás eredménye szerint 100-ből 6-an – éppen most döntöttek úgy, hogy a korábbi szokásaikkal szakítva ideje elkezdeni a téli utazásokat.  

Népszerű célországok, menekülés a télből a nyárba

A téli utazók többsége, 54 százaléka azért indul el, hogy felfedezzen magának egy várost, a harmaduk pedig a télből a nyárba vágyik, vagyis olyan országot keres fel, ahol ebben az évszakban melegebb van, mint itthon. A síelés csak a harmadik legnépszerűbb időtöltés, a trend fordulását befolyásolhatja, hogy az enyhe időjárás miatt jóval kevesebb hó hullik idén télen az európai sípályák területein, mint korábban. Minden ötödik válaszadó indul azért külföldre, hogy a havas vagy hóágyúzott lejtőkön pihenje ki magát. A legtöbben, a megkérdezettek csaknem fele autóval, a harmada repülőgéppel utazik, a buszozást 100-ból 25-en, a vonatozást 17-en választják. A legnépszerűbb célországok listáján Ausztria áll az első helyen 32 százalékkal, Szlovákia a második, Lengyelország és Németország azonos eredménnyel a harmadik. A melegebb éghajlatú régiókban Törökország, Egyiptom, Thaiföld és a Kanári-szigetek a legvonzóbbak télen az utazók számára.

Egyre fontosabb a biztonság

A válaszadók többsége, több mint 60 százaléka az elmúlt évek tapasztalatai alapján most fontosabbnak tartja, hogy legyen utasbiztosítása, és nagyjából ugyanennyien figyelnek arra, hogy a csomagban minél magasabb szintű vagy értékű szolgáltatások szerepeljenek.

Már nyáron, amikor a koronavírus járvány enyhülése meghozta az utazási kedvet, találkoztunk a biztonság felértékelődésével. Most a téli utazásokhoz kötött utasbiztosításoknál szintén azt tapasztaljuk, hogy ügyfeleink többsége magasabb biztosítási fedezetet választ utazásaihoz. Mi is arra hívjuk fel a figyelmet, minél teljesebb körű védelmet érdemes választani síeléshez, de a téli városlátogatásokhoz vagy a repülős „télből-nyárba” utakhoz is, hiszen egy kisebb baleset vagy betegség is milliós költségekkel járhat külföldön

– hívta fel a figyelmet Török Miklós, a Groupama Biztosító lakossági vagyonbiztosítási termékmenedzsment vezetője.

A válaszokból az is kiderült, hogy a téli utazók többsége (62 százaléka) mindig biztosítással a zsebében vág neki az útnak, de 13 százalék azoknak az aránya, akik ezt soha nem teszik meg, minden negyedik megkérdezett pedig csak kivételes esetben köt biztosítást. Azok, akik fontosnak tartják a nyugalmat a téli kikapcsolódáskor, elsősorban az egészségüket, a testi épségüket tartják szem előtt, a legtöbben (47 százalék) betegség, illetve csonttörés (39 százalék) esetére igényelnek biztosítási védelmet. A vagyontárgyakat, például az autót vagy a poggyászt a válaszadók harmada biztosítja, a járatkésésekre, törlésekre vonatkozó szolgáltatásokat csupán a negyedük veszi igénybe.

A kutatás eredményei alapján az utazást tervezők többsége közvetlenül az indulás előtt, esetileg köt biztosítást, ugyanakkor folyamatosan bővül az éves utasbiztosítási ajánlatot választók jelenlegi 12-17%-os köre. A megkérdezettek szívesen választják az éves konstrukciót, amit egyszer szükséges megkötni és egész évre szólóan nyújt biztosítási védelmet. Azért is népszerű a Groupama Biztosító bankunkban elérhető ajánlata, mert gyorsan, kényelmesen megköthető és akár az egész családra kiterjeszthető

– mondta el Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási vezetője.

*Forrás: NRC Omnibusz kutatás. A kutatás célcsoportja: a 18-65 éves lakosság, az adatfelvétel ideje: 2022. december 19-24. Mintanagyság: 1000 fő